2014. február 25., kedd

GASZTRO: Kifli alaptészta + kapros-vajkrémes kifli recept

Dóri | 2/25/2014 | Még senki nem szólt hozzá
Anyukám receptje alapján írom ezt a bejegyzést, mi sóskiflinek készítjük, de a só és cukor arányának változtatásával nagyon jó édes alaptésztát is alkothatunk.


Hozzávalók:
1 kg liszt
1 tojás + két sárgája a kenéshez
5 dl tej
5 dkg élesztő
2 dl olaj
1,5 ek cukor
1 csapott ek só
A tej felében az élesztőt egy evőkanál cukorral felfuttatjuk, majd a hozzávalókból tésztát dagasztunk, és egy órán át meleg helyen kelesztjük.

A megkelt tésztát kivesszük a kelesztőtálból, lisztezett asztalon megforgatjuk, majd megfelezzük. A fél cipót kinyújtjuk fél centi vastagra, majd 12 részre vágjuk. (Innentől a a sós verzió elkészítését írom le. :)) Feltekerjük a háromszögeket, a tojássárgáját 3 ek vízzel kikeverjük, majd megkenjük a feltekert kifliket. Sóval megszórjuk, ha sóskiflit szeretnénk, majd lenmaggal/szezámmaggal is megkínáljuk. (Majd az első adag kisülése után a második cipót ugyanígy elkészítjük.) 180°C-os sütőben 35-45 perc alatt pirosra sütjük, majd nagy élvezettel elfogyasztjuk.

Én ma egy kis csavart vittem bele, a második adag tésztát kapros vajkrémmel kentem meg. Ezután ugyanúgy feltekertem, megkentem tojással sóztam és lenmagoztam.

2014. február 22., szombat

Gyógynövényes arctonik

eco fair(y) | 2/22/2014 | Még senki nem szólt hozzá
Nem volt sminklemosóm, így a kellemeset a hasznossal kötöttem össze ezzel a gyógynövényes arctonikkal. Ugyanis amellett, hogy a sminkmaradványokat eltávolítja a bőrt is frissíti és enyhén hámlasztó hatású. 2 napja használom, és mivel nincs benne alkohol, úgyhogy egyáltalán nem szárítja a bőrt, hanem kifejezetten puha lesz tőle. Mindössze 3 hozzávaló kell, meg egy kis víz a hígításhoz :)

2014. február 21., péntek

Hogyan tisztítsd a vaddisznósörte-hajkeféd?

Dóri | 2/21/2014 | Még senki nem szólt hozzá
Kb. egy éve vaddisznósörte-műanyag fogú hajkefével fésülködöm, hihetetlen, mennyire hamar hozzászoktam. Pillanatok alatt kifésülöm a hajam, és az összes(!) apró gyöszt kiszedi a hajamból. Viszont a tisztítása a fa nyél miatt nem egyszerű, de erre is találtam egy egyszerű megoldást. A Tovább utáni videóban megtaláljátok.

2014. február 10., hétfő

Száraz sampon - otthon, olcsón, egyszerűen

Dóri | 2/10/2014 | Még senki nem szólt hozzá
Sajnos az én hajamra nem váltak be az általam megírt biosamponok, ezért a Head & Shoulders almás samponját használom. Aminek az illata isteni. De. Még így is a mosást követő második este már látszik, hogy zsíros a hajam, reggelre pedig a "vállalhatatlan" kategóriába tartozik. Ezért hajlok a száraz sampon használatára, viszont ezek bolti változatai egyrészt ki tudja, miből állnak, másrészt az én sötét hajamból kivirít. Szóval a megoldás: irány a konyha





2014. február 9., vasárnap

Zöld mosás: 10 igazán egyszerű tipp, amit már ma elkezdhet mindenki!

eco fair(y) | 2/09/2014 | Még senki nem szólt hozzá
Nem, nem a zöld ruhák mosásáról lesz szó... :) A zöld itt a környezetbarát mosást takarja, és gondoltam jól jön egy komplexebb cikk is, ha már külön-külön egyébként is többször érintettük ezt a témát. Következzen tehát néhány tipp a mosásunk (még) környezetbarátabbá tevéséhez.
Forrás

Környezetbarát mosógéptisztító-keverék

eco fair(y) | 2/09/2014 | Még senki nem szólt hozzá
Mindig hagyom kiszáradni a mosógépet egy-egy mosás után, de a múltkor sajnos mégis dohos szaga volt magának a gépnek is meg a frissen mosott ruháknak is. Ecetes öblítésen gondolkoztam, de se ecetem nem volt annyi, se a szagáért nem rajongok... Úgyhogy egy gyors kutakodás a neten és már találtam is olyan megoldást, amihez alapanyagom is volt, meg az illata is kellemes :)
Forrás

2014. február 3., hétfő

Vissza a konyhába!

eco fair(y) | 2/03/2014 | Még senki nem szólt hozzá
Most egy picit visszatérünk a konyhába a sok hajmosás meg tisztítószer után :) Ha már házi készítésű dolgoknál járunk, akkor nem maradhat ki a kenyér, hiszen ebbe is elég sok olyan adalékanyag belekerül, amire egyáltalán nincs szükségünk. Tehát maradva a jól bevált módszernél, az a legegyszerűbb, ha ezt is mi magunk készítjük otthon, akkor biztosan tudjuk mi van benne.


A képen az egyik saját kenyerem látható :) Már nem emlékszem pontosan, hogy melyik recept alapján készült, de a végeredmény hasonló a bejegyzés vége felé található recept alapján készülő kenyérhez.
Elsőre ijesztően hangozhat a dolog, vagy elrettenthet a recept és macerásnak tűnhet. Inkább csak a kelesztések miatt tart sokáig, de a tényleges készítés max 15-20 perc (az elején a dagasztás, meg utána az átgyúrás és formázás). Az eredmény pedig kárpótol :) Több receptet is kipróbáltam, eddig kb 6-8 kenyeret sütöttem itthon, de lehet, hogy volt az már 10 is. A 3-4. kenyérsütés környékén beruháztunk egy pataki tálra (római tál, ki hogy ismeri), ennek előnyeiről már írtam korábban is, de kenyérsütésre is kiválóan alkalmas.

A jelenleg használt receptem pedig itt található. (Azért nem írom át ide, mert nagyon kis összeszedett és humoros írás az eredeti, ilyen frappáns formában úgyse tudnám átadni) Burgonyapelyhet én se tettem bele, illetve annyit változtattam még, hogy nem jénaiban, hanem a fent is látható római tálban sütöm. Ennek annyi a trükkje, hogy már a kelesztés alatt be kell áztatni, kb. egy órára, de az se baj ha több, és szigorúan csak hideg sütőbe szabad tenni! Tehát pár perccel több sütési időt kell számolni, amennyi idő alatt a sütő bemelegszik. Kiszedésnél pedig vigyázni, mert nagyon átforrósodik és még utána is jól tartja hőt, tehát olyan helyre tegyük félre, ahol biztos nem ér hozzá senki, nehogy megégesse. Ja és kivételkor is valami alátétre, vágódeszkára tegyük, mert ha hirtelen ér hideg felülethez, akkor akár el is pattanhat az edény!